Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dalolás

enekles2.jpgEbben a menüpontban elsősorban az Isten ügyében történő dalolásról kívánok beszélni, de kezdeném a legelején.

Akárcsak a többiek, tizenéves koromban én is rácsodálkoztam a beat-pop-rockzenére. A '70-es évek elején még újdonság volt, hogy orsós magnóra fonograf1.jpgfelvettük a rádió műsoraiból a számokat, TV-ben néztük, hallgattuk őket. És ahogy a műkorcsolya-versenyek TV-közvetítései hatására korcsolyabajnokságot rendeztünk a házunk udvarán elegyengetett sóder-törmeléken, úgy elkezdtünk beat-zenekart is játszani. A szó szoros értelmében "játék"-ból házi együttest alakítottunk bátyáimmal, házilag barkácsolt hangszerekkel, pedig legfeljebb furulyán tudtunk igazán játszani. Bátyáim hamarosan felhagytak ezzel, én azonban tovább folytattam a magam apránként fejlődő szintjén. 12 éves koromtól kezdve írok dalokat, de ha jól belegondolok, nem folyamatosan, hanem hosszabb - rövidebb kihagyásokkal. Eleinte persze primitív és igazán gyerekes szövegű dalocskák voltak, játékból hanfelvételeket is készítettem róluk. Érettségihez közeledve már kezdtek komolyabbak lenni a szövegek, amolyan kamszosak és akkortájt tanultam az első gitár-akkordokat is egyik bátyám hatására és segítségével. Így aztán a gitáros akkordjáték lett a zenei kifejezési formám.

Érettségi után kezdtem el a Budapest-Baross Gábor telepi egyházközség ifjúsági közösségébe járni, ahová már oda járó bátyáim hívtak. Akkoriban, a '80-as évek elején még újdonság volt ez a kisközösségi forma az egyházban, akárcsak a gitáros énekekkel kísért ifjúsági misék is. Az akkori plébános, Miklós atya lelkesen foglalkozott a fiatalokkal, támogatta kezdeményezéseiket és kialakított egy (havi rendszerességgel megtartott) olyan formájú gitáros ifjúsági misét, melyet a fiatalok tényleg saját magukénak érezhettek. Kigondolhattak egy témát a mise számára, mely köré az egész fel lett építve, kezdve a prédikáció helyén megtartott "dialógus"-tól (melyhez a templomban jelenlévő bármely hívő hozzászólhatott) a bűnbánati részhez magunk által készített lelkiismeretvizsgálati imán, áldozás utáni saját készítésű hálaadó imán át a közös spontán fohászokból összeálló "Hívek közös könyörgésé"-ig. És az összes fiatal odaállt az oltár mellé énekelni, jónéhány gitár kíséretével. A mise végi Szűzanya-köszöntő ének után egymás kezét megfogva körbeálltunk a templomban és még jónéhány dalt elénekeltünk együtt, lelkesen. Ebbe csatlakoztam be én is 1982. tájékán.

vsancte1.jpg

(Ez a  kép csak illusztráció, nem minket ábrázol)

 

 

Az évek múltával sok minden változott az Egyház és az egyházközség életében, a fent leírt formátumú ifjúsági mise már sok éve a múlté (bár a gitáros éneklés ma is elevenen él a templomunkban). Én a plébánia egyik közösségéből a másikba majd egy harmadikba kerültem, a gitáros éneklés vezetése pedig még a '80-as években rám szállt és rám maradt. Azóta is próbálom legjobb tudásom szerint végezni ezt a szolgálatot, több gyermekes apukaként is. Az emberek, akiknek kedvük, lelkesedésük és idejük van erre, időnként cserélődnek körülöttem, de én Jézustól kapott küldetésnek tekintem ezt, és ebből fakadóan a lelkem mélyén "valami" (vagy Valaki) hajt egyre tovább. nagymaros2006maj20.jpgEnnek az éneklésnek véleményem és szándékom szerint hármas célja van: 1. a saját imádságunk és az egyházi év imádságos-énekes követése, 2. a szentmisék szebbé tételének és a hívek áhitatának szolgálata, 3. tanuságtétel és a hívek buzdítása, lelkesítése.

Ami a kifejezési formát illeti, első templomi könnyűzenei élményeim a budai (ma már ciszterci) Szent Imre templomban, gyerekkoromban értek, amikor még fent a kóruson énekelt egy-két fiatal elektromos gitárral néha egy-egy dalt. Később lent az oltár mellett akusztikus gitárral énekelt néha egy-két fiatalember. Először az fogott meg igazán ebben a műfajban, amikor ugyanennek a templomnak a hittantermében a középiskolások hittanórájának végén (amolyan fakultatív alapon) "pöngetés" volt (ahogy az azóta már megboldogult István atyánk nevezte), vagyis jött egy -két fiatalember akusztikus gitárral és együtt tanultunk és énekeltünk dalokat. Ezek akkor már többségében (bár nem kizárólag) Sillye Jenő dalai voltak. 

Amikor a Baross Gábor telepi egyházközségbe kezdtem járni (sok fiatallal együtt a város más részeiből rendszeresen kibuszoztunk!), ott is főleg Jenő dalait énekeltük (a köznyelvben csak "Jenő"-nek emlegettük, sokáig nem is tudtam a vezetéknevét), de más gitáros énekeket is. Annak idején megjelent például egy kottáskönyv "Daloljunk az Úrnak" címmel, ebben sok külföldi eredetű ének volt, pl. spirituálék, olasz egyházi gitáros énekek stb. És akkor még minden leginkább szájról szájra terjedt az egyházi ifjúsági éneklésben. A nagymarosi, később pedig a máriagyűdi ifjúsági találkozókon, (ha szabad így neveznem: lelki napokon) hallottuk a dalokat, esetleg lejegyeztük papírra, vagy felvettük kazettás magnóra, megtanultuk és énekeltük a saját templomunkban. Egy - két (ha jól tudom, határainkon túl) megjelent műsoros kazetta és egy vagy két kottás könyv kivételével semmihez nem lehetett hivatalos csatornán keresztül hozzájutni. Ebben gyökerezik az a jelenség, hogy "ahány ház, annyi szokás", vagyis minden templomban egy kicsit másképp énekelték ezeket a dalokat, amolyan népzene-szerűen. Mi a barossi templomban ma is így vagyunk ezzel, és bár ma már nagyon sok minden könnyen hozzáférhető, a '80-as - '90-es évektől alakuló, formálódó és állandóan fejlődő házi énektárunkban, a "FÉK"-ben (vagyis a Fiatalok ÉnekesKönyvében) a dalok kottái nem az eredeti, hanem az általunk megtanult és ismert változatban találhatók meg. 

sj4.jpgVisszatérve a kifejezési formákra, a '80-as évektől kezdve engem leginkább Sillye Jenő (és barátai) dalai és munkássága érintett meg. Sokmindent lehetne erről írni (határozott kiállású férfikar, gyönyörű többszólamú éneklés, gazdag hangszerelés stb.), de talán két dolgot kiemelnék: 1.) az ő dalai az Egyházban élő átlagember mindennapi életéről és ünnepeiről szóló dalok, imádságok, vagyis Jenőnek az egyházi év és a keresztény mindennapok szinte minden felmerülő témájáról VAN DALA és sokszor érezhetem, hogy a szívemből szól.  2.) ami manapság megragad: még mindig végzi ezt a szolgálatot, 60 év felett is, ráadásul több gyermeke is vele együtt zenél, illetve az időnként kiálló nagylétszámú énekkarban fiatalok és ősz "öregapók" együtt dalolnak. Minden bizonnyal ő is küldetésként éli meg ezt, úgy látom, az idő változásával időnként változó formában, de énekel az Úrnak.

Engem az ő munkásságukból elsősorban a nagyszabású oratóriumok, dalciklusok érintettek meg, amelyeket nagy kórussal és nagy zenekarral adtak elő olyan sokszínű hangszereléssel, hogy az akusztikus gitárok, a basszusgitár (és a végén a szólógitár) és az elektromos orgona mellett megfért a hegedű, a cselló, a fuvola, az oboa és a kürt is. Ezek közül kiemelném a "Jőjj, Lángoló!" és a "Jézus anyja, Mária" c. darabokat (szerintem ez a 2 a legjobb), de nagyon szép a "Keresztút" (ez csak férfikar, de 3 szólamban + gitárok - gyönyörű...), a "Kristályóriás", "A Kis Herceg", a "Perzsa oratórium" stb.

Így aztán a dalszerzői tevékenységemet kb. 1982 - 83-tól a fent elmesélt hatások alakították. Elkezdtem templomi dalokat, és egyre inkább dalciklusokat, oratóriumokat írni, ezek közül jónéhányat el is énekeltünk Barosson. Már sok éve nem írok Isten nélküli dalt, mert úgy érzem, hogy nincs értelme olyan dalt írni és énekelni, amiből Isten "hiányzik". És ezekben a dalokban érzésem szerint a szöveg a lényeg, a zene csak szolgálja azt. Vagyis nem szeretem az olyan dalszöveget, ami csak azért van, hogy legyen mit énekelni egy zenére.

Itt még annyit szeretnék elmesélni, hogy hogyan kaptam a dalnoki küldetést.

1985-ben az albertfalvi templomban az egyik ottani atya egy misztériumjáték előadását szervezte a fiatalok szereplésével. Minket, barossi fiatalokat megkért, hogy segítsünk ebben gitáros dalbetétek éneklésével. Az egyik ilyen dal a már említett "Jőjj, Lángoló!" fináléja volt, ehhez adott egy hangkazettán lévő felvételt, hogy arról megtanulhatom. Meghallgattam az egész darabot és egész életemre szóló, meghatározó Isten-élményt kaptam általa. "Azért jöttem, hogy én legyek a fény..." énekelte "az Úr hangja" és azt éreztem, hogy Jézus nemcsak eljött valamikor, (de az régen volt), hanem itt és most is itt van velünk és átölel és reményt ad. Valamint azt éreztem, hogy megfér egymás mellett az életben, a világban az Isten nélkül, "erkölcsi nihilben" élő emberek életmódja, életfelfogása és a Szentlelket hívó reménykedő, jezus-arc.jpgIstenbe kapaszkodó imádság, valamint a Jézusban való élet boldogságát hirdető dal. Vagyis: mindenki számára van remény, és ahogy egy szentbeszédben a darab szövegírója megfegalmazta: "Jézus mindenre megoldás".

Kb. 1 évig teljesen a darab hatása alatt voltam, olyannyira, hogy később a barossi templomban a fiatalokkal megtanultuk és elő is adtuk. De közvetlenül ezen élmény után úgy éreztem, én nem tudok ilyen jót írni, dalolni (pedig addigra már 2 karácsonyi oratóriumomat is elénekeltük a templomban). És nemsokára, még '85. tavaszán ért a következő Isten-élmény: A Solaris együttes koncertjén voltam, ahol előzenekarként a Szintézis együttes játszott. A Solaris egykori zenéjének azóta is nagy rajongója vagyok, az előzenekar pedig hozzá hasonló stílusú (ha jól emlékszem) instrumentális zenét játszott. Az egyik nagyon szép zenerészlet hallgatása közben egyszer csak úgy éreztem, Isten igent mond az én "komponálásaimra", dalolásomra, sőt: meghív és küld engem arra, hogy Őróla, Őneki daloljak, ahogy ezután nemsokkal egy dalszövegben megfogalmazódott bennem: "mondd el, hogy ki lettem én neked..."

Ezután nem sokkal született meg az első olyan dalszövegem (melyből a fenti idézet is származik), melyet "spontán" írtam, elővettem a füzetet és "valahogy jöttek" a sorok és leírtam őket. (És később lett hozzá zene). Innentől tekintem ezt a dalolást kifejezetten Jézustól kapott küldetésnek. Később is születtek hasonló módon dalok, volt, hogy egy-egy részlet eszembe jutott, leírtam, aztán később hozzá írtam, módosítottam és utólag a korábbi elképzelések alapján készült hozzá a zene. De nem állítom, hogy minden dalom így született és születik. Hol így, hol úgy, de mindenképp vallom, hogy a zene szolgálja a szöveget (legalábbis az én műfajomban).

olvir_kerzene.jpg