Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Isten, a rendszergazda (avagy: megtérés alól senki sincs felmentve)

2016.05.01

Kedves Olvasóm!

Úgy tapasztalom, hogy manapság a parlamentáris demokráciában és a pénz-alapú fogyasztói társadalomban egyre inkább terjed a felfogás, hogy ez vagy az nekem jár. Egyre kevésbé tekintünk bármit is ajándéknak, pedig mindent ajándékba kaptunk, amivel rendelkezünk. És ez a felfogás nemcsak Istennel szemben, hanem a szülőkkel, nagyszülőkkel szemben is kezd érvényesülni. A mai gyerekek és tizenévesek sokszor úgy gondolják, hogy a szüleiknek az a dolga, hogy mindent biztosítsanak nekik, amire szükségük van és amiről úgy érzik, hogy hiányzik nekik, és ne szóljanak bele, hogy mit hogyan csinálnak. (Mert az már kötözködés...)

És az idősebbek közül is nagyon sokan úgy gondolják, hogy Istennek az a dolga, hogy fenntartsa és működtesse ezt a világot, persze lehetőleg úgy, ahogyan nekik szükségük van rá. Úgy érzem, a hála kiveszőben van a társadalmunkban. Sokszor nem köszönjük meg, hogy a buszvezető megvárt és az orvosnak és a tanárnak is az a dolga, hogy mindent nekünk tetszően csináljon. És ami Istent illeti: mivel Isten úgyis irgalmas, egyszer majd belátja, hogy nekünk volt igazunk és ránk hagyja, hogy éljünk csak úgy, ahogy jónak látjuk. 

Én úgy gondolom, hogy Isten sohasem változtatja meg a véleményét és az akaratát. Ő végtelenül szeret minket és végtelenül irgalmas hozzánk, de ez nem azt jelenti, hogy a kedvünkért megváltozik vagy változtat a véleményén, hanem azt, hogy újra és újra ad még egy és még egy újabb esélyt arra, hogy mi változtassunk a helytelen és bűnös magatartásunkon és hajlandó minket visszafogadni.